HTML

Mi ez itt?

A Budapesti Corvinus Egyetem Szociálpolitika mesterszak Foglalkoztatáspolitika szakirányának szakmai gyakorlatával kapcsolatos háttéranyagok, technikai információk, eredmények. A gyakorlat szakmai programja és eredményei mindenki számára, a munkaanyagok csak a résztvevők számára hozzáférhetők.

Utolsó hozzászólások

Innovatív foglalkoztatáspolitikai programok Magyarországon

2013.12.10. 14:55 bodis.lajos

 

Innovatív foglalkoztatáspolitikai programok Magyarországon: oktatásfejlesztés, részvételi jellegű kutatás, állampolgári aktivizmus összekötése

címen tartunk műhelykonferenciát 2013. december 19-én 18-21 óra között


Az Emberi Erőforrások Tanszéken az elmúlt években több tanórai és tanórán kívüli újítást próbáltunk ki abból a célból, hogy változatosabbakká tegyük a foglalkozásokat, segítsük az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását, reagáljunk a társadalmi változásokra, motiváljuk a hallgatókat.

Ezek tárgya a foglalkoztatáspolitika és a megvalósításában közreműködő apparátusok menedzsmentje, a foglalkoztatáspolitika és más humán szakpolitikák közti szinergiák vizsgálata, helyi, önkormányzati dimenziója, a tanulmányozott társadalmi jelenségek befolyásolása a részvételi jellegű kutatási módszerek, önkéntes munka, fejlesztő kritika alkalmazásával.

A műhelykonferencia közvetlen előzménye a Szociálpolitika szak Foglalkoztatáspolitika szakiránya hallgatóinak szervezett 2013. tavaszi tanulmányi verseny és szakmai gyakorlat, azonban hasonló munkaformákkal már több éve kísérletezünk a tanszéken, amit a tanszék oktatói a témakörben végzett kutatómunkájukkal alapoztak meg. Az azóta eltelt időben több fontos változás indokolja, hogy műhelybeszélgetésben összegezzük a tapasztalatokat.

Ilyen változás, hogy bizonytalan időre szünetel a Szociálpolitika szak indítása, hogy a megrendelő döntése alapján kifutottak a Személyügyi továbbképzési szak korábban hosszú ideig működő közszolgálati szakirányai, hogy a Közszolgálati mesterszak hallgatói jellemzően az országos szintű szakpolitikai kérdések illetve a szabályozott iparágak iránt érdeklődnek. Mindezek miatt nehezebb meghatározni a témában végzett pedagógiai fejlesztések célcsoportját, miközben a nemzetközi trendek és a magyarországi szakpolitikai elemzés, tervezés, menedzsment problémái folytán továbbra is minden okunk megvan hasznos és ígéretes fejlesztési irányként kezelni az évek óta végzett munkát.

Az egyetemünkön szűkülő közszolgálati jellegű képzések helyett/mellett kézenfekvő a szakkollégiumokkal való kapcsolat erősítése, a tudományos diákköri munkában való rendszeres részvétel kutató-szemináriumként, vagy speciálisabb, szintén versengést is tartalmazó munkaforma kidolgozása. Izgalmas kihívás az Emberi erőforrások alapszak újraindulása és létszámának növekedése, mivel a hallgatók két évvel fiatalabbak, és a nagy többségük érdeklődésének természetes iránya a vállalati gazdálkodás kérdései. Az utóbbi években lassan, de érezhetően növekszik a társadalmi felelősségvállalás, önkéntes munka, állampolgári kritikai aktivizmus iránti érdeklődés az egyetemen kívül és az egyetemen egyaránt, aminek fontos terepei lehetnek az általunk tanulmányozott szakpolitikai területek. Az ún. horizontális szakpolitikák kutatásának, a kutatás, oktatás, aktivizmus összekötésének újfajta kockázatai és nemzetközi jó gyakorlatai - részben már hazai példái - is vannak.

 

A műhelykonferencia résztvevői olyan egyetemi és egyetemen kívüli szakemberek, akik részt vettek a fejlesztés korábbi fázisaiban, illetve akik közreműködésével a további munkaformákat tervezzük. Meghívást kapnak az ebben a tanévben folyó kutatószemináriumon részt vevő, illetve a korábbi szakmai gyakorlaton és tanulmányi versenyben részt vett végzett hallgatók. A következő munkaformákról hangzik el 3-5 perces felvezető, amelyekre a résztvevők közösen reflektálnak:

muhelykonf_fotok_6.jpg 

Első blokk:
Kutatás és egyetemi oktatás: tendenciák, eredmények, gyengeségek, reális lehetőségek, álmodozás

1. Foglalkoztatás- és oktatáspolitikai programok és végrehajtó apparátusok kutatási programjai az Emberi erőforrások tanszéken
Bódis Lajos

2. A humán szakpolitikák horizontális összekötésének illetve az országos és helyi szintű szakpolitikák kapcsolatának jelentősége a fejlesztésben és a kutatásban
Bódis Lajos, Kánya Kinga, Virág Tamás

3. Milyen problémákat érzékelünk az egyetemi oktatásban, és milyen irányban látunk érdemesnek és megvalósíthatónak fejlesztést?
Bódis Lajos, Gratzer Nóri, Koncz Fanni, Kovács Boglárka, Neumann Péter, Vámos Krisztina, Vörös Tamás

Vita

muhelykonf_fotok_2.jpg 

Második blokk:
Témák és módszerek, fókuszálás a gyakorlatra és a fejlesztésekre, próbálkozások az akadémiai tevékenység és társadalmi felelősségvállalás összekötésére

4. Műhelyszemináriumok, szakmai gyakorlat, TDK írás és gyakorlati fókuszú tantárgyi feladatok az Emberi erőforrások tanszéken
Bódis Lajos, Gratzer Nóri, Koncz Fanni, Kovács Boglárka, Neumann Péter, Vámos Krisztina, Vörös Tamás

5. Kutatás és aktivizmus, az akciókutatás lehetőségei a tantárgyi feladatokban és a tanórán kívüli egyetemi tevékenységekben
Bódis Lajos, Berecz Zsuzsa, Budaházy Gusztáv, Kovács Boglárka, Neumann Péter, Sarah de Günther, Vámos Krisztina, Virág Tamás, Vörös Tamás

6. Mi fán terem az akcióművészet, és van-e keresnivalója az egyetemi tevékenységekben?
Berecz Zsuzsa, Sarah de Günther

Vita

muhelykonf_fotok_3.jpg 

Harmadik blokk:
Képzés, kutatás, társadalmi felelősségvállalás: megvalósult programok, "alvó" tervek, fenntarthatóság

7. A Közelítő Műhely eddigi foglalkozásai és perspektívái
Bódis Lajos, Kánya Kinga, Neumann Péter, Virág Tamás, Vörös Tamás

8. A Katalizátor Hálózat eddigi tevékenysége és perspektívái
Kánya Kinga

9. Hallgatói Mentorprogram terve rosszul olvasó gyerekek megsegítésére és a kapcsolódó szakpolitikai problémák megismerésére: mi a kihívás, és miért nehéz neki megfelelni?
Bódis Lajos, Vámos Krisztina

10. Az egyetem lehetséges szerepe az apparátusi fejlesztésben: az állami munkaközvetítés hatékonyságának növelése önkéntes esetmegbeszélő és problémamegoldó csoportok révén
Bódis Lajos

Vita

muhelykonf_fotok_1.jpg 

Negyedik blokk:
"Aktív" tervek: "Józsefváros" kutatószeminárium és "Nyolcadik Tenger" civil program

11. Józsefváros kutatószeminárium: előzmények és fejlesztés
Berecz Zsuzsa, Bódis Lajos, Sarah de Günther, Virág Tamás

12. "Nyolcadik Tenger": akciókutatás, akcióművészet és lakossági önszerveződő érdekvédelem összekötése: előzmények és projektterv
Bódis Lajos, Berecz Zsuzsa, Budaházy Gusztáv, Kovács Boglárka, Neumann Péter, Sarah de Günther, Virág Tamás

Vita

Összefoglalás, zárás

muhelykonf_fotok_5.jpg 

 

Szólj hozzá!

Műhelymunka, tanulmányi verseny és szakmai gyakorlat 2013

2013.06.09. 23:23 bodis.lajos

.

A program témája különböző humán ágazati és horizontális szakpolitikák, az állami, önkormányzati, üzleti, nonprofit részvétellel megvalósított szolgáltatások fejlesztése. A hallgatók problémákat és innovatív megoldásokat ismernek meg, és önálló elemző feladatokat végeznek egyénileg és csoportosan. A meghirdetett témák megismerése iránt érdeklődő és a feladatok elvégzésében plusz erőfeszítést vállaló hallgatók plusz megsegítésre pályázhattak (oktatói támogatás, pályázati úton elnyert tréning szolgáltatás, dologi költségek biztosítása).

A program keretében a hallgatók 2012 őszén a Közelítő Műhely sorozat és a kapcsolódó Műhelyszeminárium tantárgy keretében műhelymunkát, 2013 tavaszán szakmai gyakorlatot végeztek.

A tanév során végzett munkát workshoppal zárjuk június 14-én 17:30 és 20:30 között (MBA auditórium, Főépület 3005). A résztvevők június 12. határidővel elemző jellegű, rövid beszámolót készítettek, melyek összefoglalói alább olvashatók. A workshopon írásbeli és szóbeli prezentációt tartanak, amelyeket két-két, előre felkért hozzászóló (egy csoporttárs illetve egy egyetemi vagy egyetemen kívüli szakember) kommentál, majd a rendelkezésre álló időben beszélgetünk róla. A worksopról készült egyéni értékelés alapja a szöveges beszámoló (40 százalék), a vetített és szóbeli prezentáció (40 százalék), és a csoporttárs témájához való hozzászólás (20 százalék).

A felhasznált háttéranyagok nagy részét és az új produktumokat a támogató honlapon megjelenítjük, és felhasználjuk az "Önkormányzati humán szolgáltatások: feladatok, programok, apparátusok vizsgálata" kutatószemináriumon és a tananyagfejlesztésben.

A program megvalósításához hozzájárult a TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0023 alprojektje a Közgáz Campus intézetei és tanszékei számára a tudományos diákköri munkára való felkészítést segítő tanulmányi versenyek támogatására.

szocpol-muhely-2.jpg

Vertetics Viola és Alföldi Ferenc:

Néhány innovatív foglalkoztatáspolitikai program a civil és az állami szektorban

A helyszínen ismertünk meg néhány a magyarországi foglalkoztatáspolitikában elismerten újszerűnek  és színvonalasnak számító programot: Bükk-Miskolc Térségi LEADER Akciócsoport (mélyszegénységben élők bevonásának lehetősége a megújuló energiaforrások hasznosításába); Szociális Építőtábor Egyesület (egyszeri lehetőség szervezése szociális lakásbérlők számára a lakbérhátralékuk ledolgozására az önkormányzattal és önkéntesekkel együttműködésben végzett házfelújításban Kiskunhalason); Kiútprogram (közhasznú nonprofit zrt. által szervezett mikrohitelezés és tanácsadás a mélyszegénységben élők, főleg romák gazdasági és társadalmi integrálása céljából Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében); Váltó-sáv Alapítvány (szolgáltatások a fogvatartottak és szabadultak munkapiaci és társadalmi beilleszkedésének segítése céljából); Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Rétsági Kirendeltsége (az állami foglalkoztatási szolgálat kirendeltségei modernizációjának hatása a szolgáltatásokra és a munkatársakra).

A látogatások során egyéni beszélgetést és műhelymunkát folytattunk a szakemberekkel, megfigyeltük a napi munkájukat, több helyen közreműködtünk kisebb szakmai feladatok elvégzésében. A tapasztalatokat az alábbi közös szempontok szerint dolgozzuk fel: Milyen konkrét problémák megoldását tűzi ki célul a program? Kik a célcsoport, és hogyan választják ki a résztvevőket? Mit tartalmaz konkrétan a szolgáltatás? Hogyan mérik az eredményességet? Hogyan választják ki a szolgáltatást végző szakembereket, hogyan készülnek fel a feladatra és osztják meg a tapasztalataikat?

prezentáció; beszámoló: Vertetics Viola, Alföldi Ferenc; műhelyszemináriumi dolgozat: Vertetics Viola: 1, 2, Alföldi Ferenc; CV: VerteticsViola
Felkért hozzászólók: Ecker Klaudia, Tamás Enikő, Bódis Lajos


Szászik Mónika és Tamás Enikő:

A szolgáltató intézmények feladatai kábítószerügyi területen a főváros VIII. kerületében

A feladatunk a VIII. kerületi kábítószerhelyzet és a szolgáltató intézmények rendszerének megismerése volt. Részletesebben a Megálló Csoport működésével foglalkoztunk, amely egy nappali ellátó központ a tisztulni vágyók számára. A Kék Pont drogkonzultációs központként, illetve drogambulanciaként működik, hozzájuk köthető a tűcsere program. A Józan Babák fő célja a szerhasználó várandós nők, szülők és gyermekek segítése. A helyi intézményeket jelentősen befolyásolja, hogy a probléma hosszú távú kezelését célzó nemzeti drogstratégia elfogadása hosszú ideje húzódik. A kerületet súlyosan érinti a kábítószerprobléma, amelynek eredményes kezelését jelentősen megnehezítik az érintett szervezetek közötti együttműködési zavarok és konfliktusok. A lakosok, a szakemberek, az önkormányzat közötti nézet- és érdekkülönbségek közelítésére a szükségesnél és lehetségesnél jóval kevesebb eszközzel élnek. Előrelépést jelent az állami, önkormányzati, civil, egyházi szereplőket összefogó Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2011-es megalakulása, bár ennek lehetőségeit is csak részben használják ki. 

prezentációbeszámoló; műhelyszemináriumi dolgozat: Szászik Mónika, Tamás Enikő: 12 
Felkért hozzászólók: Alföldi Ferenc, Vertetics Viola, Minyó Szert Károly

szocpol-muhely-1.jpg


Papp Gabriella:

HR vezetési modellek a multinacionális tanácsadó cégeknél

Szakmai gyakorlatként egy multinacionális tanácsadó vállalat HR gazdálkodási eljárásait végzem, és értelmezem azokat. A gyakornoki munkám során testközelből tapasztalom néhány koncepcionális modell működését: például a szűrőelmélet alkalmazását, a költség-haszon elemzést az HR döntésekben, a munkaerő-stratégia elemeit. Igyekszem megmutatni a meglehetős merevséggel alkalmazott szervezeti struktúra előnyös és kockázatos vonásait, és a HR terület mozgásterét a dolgozói teljesítmények növelésben.

prezentáció; beszámoló; műhelyszemináriumi dolgozat
Felkért hozzászólók: Turós Dorottya, Bódis Lajos


Turós Dorottya:

A támogató tevékenységeket központosítva végző szervezetek (Shared Service Center, SSC) néhány HR vezetési problémája

Egy multinacionális nagyvállalat HR szolgáltató központjában szerzett tapasztalataimról számolok be. A gyakorlatom során az ilyen tevékenységeket központosítva végző szervezetek, az osztott szolgáltató központok (Shared service centerek, SSC) működésével és munkaerő-vezetési problémáival ismerkedtem meg. A munkáltatók körében egyre vonzóbb ez a szolgáltatás, amelynek előnyeit és hátrányait a szakirodalom és saját hozott példák segítségével mutatom be. Foglalkozom azzal, hogy miért döntő jelentőségű a szolgáltatóközpont és a megrendelők helyi HR menedzsereinek együttműködésében az Ulrich-féle szerepmodellek közül az „adminisztratív szakértő”, és hogy milyen sikeres illetve nehezen kezelhető helyzetekhez vezet ez a mindennapokban. 

prezentáció; beszámoló; műhelyszemináriumi dolgozat
Felkért hozzászólók: Papp Gabriella, Bódis Lajos


Vácz N. Vivien:

Önkiszolgáló internetes állásközvetítés a német foglalkoztatási szolgálatnál: mit tanulhat belőle a magyar szakember, használható-e a magyar álláskeresőnek?

Az állam által szervezett önkiszolgáló internetes állásközvetítés, a "virtuális munkaerőpiac" működését és hatékonyságát vizsgálom. A témaválasztásomat egyéni körülmény is indokolja: közel két éve Németországban élek, itt vagyok aktív munkapiaci szempontból, Magyarországon két sorozatban sikertelenül kerestem állást. A témából szakdolgozatot írok, a gyakorlat keretében - némileg önellentmondóan - főleg szakirodalmat olvastam, hogy összehasonlítási alapom legyen a németországi megoldások értékeléséhez. A magyarországi foglalkoztatási szolgálat működésének ide tartozó néhány jellemzőjét elemzem, kiemelve a mindennapokban tapasztalható problémákat. A kutatásom empirikus részét most kezdtem, egyelőre egy álláskereső bevonásával végzek akciókutatást. Vele együtt én is bejelentkeztem a német munkaügyi hivatal honlapjára, várjuk a visszajelzéseket, amelyeket részletesen bemutatok és elemzek majd a dolgozatomban. A célom az, hogy a szakirodalom és az akciókutatás alapján megalapozott állításokat tehessek arról, hogy a német munkaerőpiac kiválasztott szegmensei elérhetők-e a Magyarországról ott állást keresők számára, és ha igen, milyen kritériumok szerint, az álláskeresés ezen régi-új eszköze segítségével. 

prezentációbeszámoló; műhelyszemináriumi dolgozat
Felkért hozzászólók: Vörös Tamás, Bódis Lajos


Vörös Tamás:

Közösségi tanulásról civil szervezeteknek: egy tréning tapasztalatai

Háromfős team tagjaként a Közelítő Műhely szervezését végeztem, mely egyetemi kurzus része és egyben társadalmi felelősségvállalás volt, több lakóhelyi, önkormányzati, egyesületi szintre jellemző, és horizontális megközelítést - a túlzott specializáció feloldását - igénylő témában. A team két egyetemista tagjának pályázati úton lehetősége nyílt részt venni a Tempus Közalapítvány közösségi tanulás tárgyú tréningsorozatán, melynek célja civil aktivisták kommunikációs készségének fejlesztése, a civil szervezetek célcsoportjainak hatékonyabb elérése és a pályázási képességük javítása volt.

A beszámolómban ismertetem a tréningsorozat felépítését és főbb módszereit, reflektálok a program általam érzékelt problémáira. Úgy gondolom, ez hasznos lehet - saját magamon és az engem delegáló projekten kívül - a tréninget szervező, nagy tapasztalattal rendelkező intézménynek is.Nem önmagában a képzés anyagát, hanem a program, az oktatók, a résztvevők egymásra tett hatását értékelem néhány szempontból: Hogyan fogalmazták meg a közösségi tanulást? Milyen módszerekkel motiválták tanulásra a résztvevőket? Hogyan szolgálhatja a tréning anyaga a civilek szervezetfejlesztését és a környezethez való alkalmazkodóképességük javítását? Mit jelenthet a közösségi tanulás modellje számukra?

prezentációbeszámoló; műhelyszemináriumi dolgozat
Felkért hozzászólók: Szászik Mónika, Neumann Péter

szocpol-muhely-3.jpg

Szólj hozzá!

Műhelyszeminárium

2012.08.27. 01:25 bodis.lajos

.

A tárgy teljesítésének szabályai

- személyügyi továbbképzési szakos hallgatók számára- szociálpolitika mesterszakos hallgatók számára

.

Témakörök, kötelező és ajánlott olvasmányok listája és szövege, a foglalkozásokon bemutatott diák, a beszámoló alapjául szolgáló kérdések

.

Archívum: 2010 ősz , 2011 tavasz , 2011 ősz , 2012 tavasz

.

Aktuális program (2012 ősz):

.

A lakókörnyezetet zöldítő programok társadalmi feltételei és hatásai: Budapest-Józsefváros példája
Több előadó, 2012. október 30. 16:30-19:30
szocpol mestereknek
Intenzívebb műhelymunka lehetősége, az értékelésben 3x súllyal: lásd a tájékoztatót!

Rendőrségi modellek és helyi társadalom: fővárosi kerületek példája
Több előadó, 2012. november 13. 16:30-19:30
szocpol mestereknek
Intenzívebb műhelymunka lehetősége, az értékelésben 3x súllyal: lásd a tájékoztatót!

Érdekképviseletek, egyházak, mozgalmak: közös tanulságok a szervezetfejlesztéshez és a kapcsolattartáshoz?
Több előadó, 2012. november 27. 16:30-19:30
szocpol mestereknek és személyügyi továbbképzősöknek
Intenzívebb műhelymunka lehetősége, az értékelésben 3x súllyal: lásd a tájékoztatót!

HR menedzsment a magyarországi vállalatoknál válság idején: trendek, szerepek, karrierek
Bokor Attila, 2012. december 18. 13:10-16:10
szocpol mestereknek és személyügyi továbbképzősöknek

.

Az intenzívebb műhelymunkára lehetőséget adó foglalkozások részei a "Közelítő Műhely" néven hosszabb távra tervezett sorozatnak. Ebben a helyi - főleg fővárosi kerületi - közszolgáltatások problémáiról beszélgetünk különböző szakapparátusok képviselőivel és civilekkel, és teszünk javaslatokat a problémamegoldásra.

.

.

Szólj hozzá!

Szakmai gyakorlat 2012

2012.06.15. 20:47 bodis.lajos

A szakmai gyakorlat záró beszélgetéséhez készült prezentációk, 2012. június 15. 

Szólj hozzá!

Jogszabályok, tájékoztatók, hivatalos beszámolók

2010.11.13. 23:02 bodis.lajos

 

Itt találod a gyakorlat szempontjából legfontosabb hatályos és egyes korábbi jogszabályokat, illetve a változtatások közzétett tervezetét, valamint a szakapparátusokban készült elemzéseket, jelentéseket.

Szólj hozzá!

Lapszemle

2010.11.04. 12:09 bodis.lajos

 

Ide nem szaktanulmányokat, hanem sajtóhíreket, összefoglalókat, véleményeket válogatunk, amelyek a gyakorlat tematikájához kapcsolódó intézkedésekről, szakemberek, kutatók, más érintettek tapasztalatairól számolnak be.

.

"Ennél aljasabb kérdést nem lehet feltenni egy nőnek", Interjú Ternovszky Csillával (készítette: Lippai Roland), mno.hu, 2012. október 8. (letöltés)
"A családbarát munkahelyhez elsősorban nem pénzre, hanem szociális érzékenységre és szemléletváltozásra van szükség. A munka és a magánélet összeegyeztethetősége a munkaadónak kifizetődik a dolgozói elégedettség, és ezen keresztül a motivációs szint emelkedése mentén. (...) A profittermelés és a szociális gondolkodás megfér egymás mellett, vannak jó példák is."

"Merénylet egy egész generáció ellen", Interjú Köllő Jánossal (készítette: Bogár Zsolt), hvg.hu, 2012. szeptember 18. (letöltés)

Nyolcezren kapnak végzettséget. Tavasszal kezdődhet a Start program melletti szombati iskola (szerző: Ónody-Molnár Dóra), Népszabadság, 2012. február 14. (letöltés)

A szakszervezetek kiéheztetése. Ténytár, 2011. november 8. (letöltés)
Összeállítás az új Munka Törvénykönyve érdekképviseleteket érintő változásairól

"A munkaerőpiactól elszakított közfoglalkoztatás reprodukálja önmagát". Interjú Köllő Jánossal (készítette: Mink András és Zolnay János), Beszélő, 2011. július-augusztus (letöltés)

Közmunkára köteleznek (szerző: Ónody-Molnár Dóra), Népszabadság, 2011. június 14. (letöltés)

[Köllő János kutatót kérdezi Szabó Zsuzsanna] Napi Gazdaság, 2011. május 12. (1. rész, "Bukhatnak a kormány rokkantnyugdíj-tervei", letöltés), május 13. (2. rész, "Megismétlődik a nyugdíjtörténet a munkanélküli-segéllyel", letöltés), május 14. (3. rész, "Maradandó sérüléseket szenvedhet Magyarország", letöltés)
A foglalkoztatáspolitikai intézkedések koncepcionális háttere, nemzetközi benchmarkok, várható hatások

Parragh: extrém sokkterápia következik (szerző: Máriás Leonárd), hírszerző, 2011. május 12. (letöltés)
"Munkaerő-piaci sokkterápia fog lezajlani a kormány reformcsomagja nyomán - mondta a Hírszerzőnek Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a változások extrém módon fognak sokkolni bizonyos térségeket és társadalmi csoportokat, és a legfontosabb kérdés, hogy mennyire sikerül megértetni a társadalommal, hogy a tervezett intézkedéseket végre kell hajtani. Ha ez nem sikerül, nagy bajban leszünk."

Nem adjuk csak úgy oda a segélyt (szerző: Ónody-Molnár Dóra), Népszabadság Online, 2011. május 8. (letöltés)
Interjú Nyitrai Imre szociális államtitkárral az új szociálpolitikai koncepcióról

Járási szintű, szolgáltatásközpontú szociális rendszer jön létre. inforadio.hu, 2011. április 20. (letöltés)

A számok ellen játszik a kormány a munkanélküli ellátás átalakításával (szerző: Galambos Péter), origo.hu, 2011. április 17. (letöltés)
Köllő János és mások a segélyezés időtartamának nemzetközi összehasonlításban kirívóan alacsony szintre csökkentéséről és a közfoglalkoztatás kivételesen nagynak számító kiterjedtségéről

Egységesebb, átláthatóbb segélyezési és szociális rendszert terveznek. Nyitrai Imre helyettes államtitkár és szakmai szervezetek képviselőinek rádióbeszélgetése az Ütköző című műsorban, MR1, 2011. április 11. (összefoglaló és meghallgatás)

Jelentős változások várhatóak a közigazgatásban is (szerző: Szegő Péter), hvg.hu, 2011. április 8. (letöltés)

Államosítás és államtalanítás egyszerre (szerző: Ónody-Molnár Dóra), Népszabadság Online, 2011. április 7. (letöltés)
"Teljesen átalakítaná a jelenlegi szociálpolitikai rendszert a kormány. Ez a tervek szerint erőteljes központosítást jelentene, amely jelentős mértékben vonna el feladatokat az önkormányzatoktól, ugyanakkor ezzel egyidejűleg az állam bizonyos területeken háttérbe húzódna, szabad teret hagyva ezzel a szociális szolgáltatók közötti versenynek. Az elképzelések szerint ez az új koncepció már az új – a kistérségeket járásokra felváltó – közigazgatási rendszerben működik majd."

A közfoglalkoztatás átalakítása. Az út szélén hagyva (szerző: Becker András), Magyar Narancs, 2011. április 7. (letöltés)

Köllő János (2011): A "német rendszerű duális képzésről". szuverén [április] (letöltés)

"A segélyek csökkentése még egyszer sem működött". Scharle Ágota, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet vezető kutatója a munkahelyteremtésről (Mészáros Bálint interjúja). Magyar Narancs, 2011. február 17. (letöltés)

220 ezer embert küldenének közmunkára. index.hu, 2011. január 27. (letöltés)

Borzalmasak az iskolázatlanok foglalkoztatottsági adatai (szerző: Ónody-Molnár Dóra), Népszabadság Online, 2010. december 13. (letöltés)
("Magyarország az év első fél évében a legutolsó helyre került az unióban az alacsony foglalkoztatottsági rátájával. A probléma súlyát jelzi, hogy a diplomások és az érettségizettek foglalkoztatottsága hazánkban többé-kevésbé megegyezik az uniós átlaggal, de az érettségivel nem rendelkezőké kirívóan alacsony. E körben kellene kezelni a problémát, az óvodáztatástól a közmunkaprogramokig.")

Megszűnik az egy család, egy segélyezett elv (szerző: Ónody-Molnár Dóra), Népszabadság Online, 2010. november 4. (letöltés)
(Az ismertté vált szakpolitikai tervek szerint megszűnik az aktív korú munkanélküliek rendelkezésre állási támogatása, helyette bérpótló juttatást folyósítanak majd, illetve az ellátás feltétele lesz a rendezett lakókörnyezet és a legalább harminc nap munkaviszony.)

Fazekas Károly (2010): Közgazdaságtudomány és oktatáspolitika. Előadás a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén, Szeged, szeptember 30 - október 1.(letöltés)
Az előadást ismertető cikk: Az iskolapadban van a csodafegyver (szerző: Kircsi András), index.hu, 2010. november 3. (letöltés)

1 komment

Koncepcionális háttér és empirikus elemzések

2010.10.31. 13:41 bodis.lajos

 

A tovább feliratra kattintva találod a szakmai gyakorlathoz tartozó kutatás koncepcionális és empirikus háttérirodalmait. Hozzászólásban véleményezheted, kiegészítheted őket, ennek figyelembevételével választjuk ki együtt a gyakorlathoz ténylegesen szükséges olvasmányokat. Egyes nem letölthető anyagok hozzáférésében segítséget kaphatsz.

1 komment

Kutatási terv

2010.10.31. 02:16 bodis.lajos

 

A közvetlen ügyfélkapcsolat szerepe a munkanélküli-ellátásokban részesülők támogatásában és ellenőrzésében

(Eljárási gyakorlatok és a hatékony ügyfélkezelés akadályai munkaügyi kirendeltségeknél, önkormányzatoknál, családsegítőknél)

 

A munkanélküli ügyfelek rendszeres jelentkeztetését végző érdemi ügyintézők eljárási gyakorlatai befolyásolják a munkanélküli-ellátások célzottságát és az aktív eszközök eredményességét. A pályázók az elmúlt tíz évben több hullámban végzett e témájú kutatásaikat szeretnék folytatni, az elmúlt két évben bekövetkezett munkapiaci, szabályozási és apparátusi változások elemzése céljából. Az előzmények közös jellemzője a munkaügyi és szociális közfeladatot ellátó mikroszervezetek munkamegosztásának és szakmai eljárásainak közgazdasági szempontú, részletes elemzése, a kvalitatív vizsgálati módszerek alkalmazása, a kutatássorozat egy részében összekötve a fejlett statisztikai elemzéssel is.

A kutatás jelentős újdonságértékére számítunk az alapján, hogy a téma a nemzetközi gyakorlatban az egyik jellemző iránya a foglalkoztatás- és szociálpolitikai ellátások fejlesztésének, ugyanakkor a magyarországi szakirodalomban és szakpolitikai vitákban viszonylag kevés (részben a pályázókhoz köthető) előzménye van. Az eredmények felhasználhatók a foglalkoztatás- és szociálpolitika eljárásainak és apparátusi munkamegosztásának fejlesztésében (a szolgáltató és hatósági szerep együttes erősítése, az ellátások pontosabb célzása, tények és összefüggések az eljárások és a menedzsment hiányzó illetve nem hatékony elemeiről), gyakorlati és elméleti szakemberek részvételével tartott szakmai műhelyvitákban, az apparátusok továbbképzéseiben. Rajtuk kívül felhasználók lehetnek az érintett érdekképviseletek, és – a közfeladatok hatékony ellátásának általánosítható problémái és fejlesztési lehetőségei révén – esetleg más közszolgálati területek is.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása